Az 1980-as években Csernus Tibor visszanyúlt a művészet történetének nagy mestereihez, elővéve témáikat, karaktereiket – de mindenekelőtt festészetüket! Caravaggio és Velazquez lesznek fő hivatkozási pontjai, de Csernus festményein a témák átalakulnak, felismerhetetlenekké válnak – csak a művész fantáziája rendezi a szereplőket egy színpadra.
Később, a ’90-es években is folytatja a művészettörténeti referenciák felhasználását elsősorban Hogarth-sorozatával, amelyet ismét a Csernust közvetlenül körülvevő, mindennapi élethelyzetekből vett képek jellemeznek. A festő életének utolsó évtizedében pedig Edgar Allen Poe történeteihez nyúlt és szabadon interpretálta azokat. Csernus utolsó festménye is – kísérteties módon – A holló egy festészeti átirata, amelyen a festő öregkori önarcképe jelenik meg, de a festményt 2007-ben bekövetkezett halála miatt már nem fejezhette be.
„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek” olvasható Batsányi János, A franciaországi változásokra című 1789-ben írt versének utolsó sorában. A költő alkotásával és a benne megfogalmazott gondolatokkal a francia fővárosban zajló eseményekre utalt. Párizst és az ott felszínre törő forradalmi, felvilágosult gondolatokat a 18. sz. végén követendő példaként állította a kortársak számára. A fény városa jó száz évvel később, a XX. század hajnalán ismét a figyelem középpontjába került, csak most nem a politikai eszmék és szabadságjogok kerültek előtérbe, hanem a forradalmian újszerű művészeti irányzatok. Főként a festészet területén jelentkező gyökeres átalakulások ragadták magukkal a hazai művészeti élet rangos képviselőit. Ebben a folyamatban tevékeny szerepet kaptak a Nyolcak elnevezésű alkotócsoport tagjai, akik több-kevesebb időt töltöttek el a Szajna parti metropoliszban.
A művészek számára Párizs tejjel-mézzel folyó kulturális Kánaánt jelentett.
A Nyolcakra még a XX. század eleji művészeti irányzatok hatottak, többek között a francia festők által létrehozott fauvizmus, amit Henri Matisse neve fémjelez és a posztimpresszionizmus, amelynek legjelentősebb képviselője Paul Cézanne volt. Említésre méltó a kubizmus, az expresszionizmus és a szecesszió hatása is.
A csoport tagjai - név szerint Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos - a század első éveiben mindannyian részt vettek intézményes művészeti képzésben a francia fővárosban.
A leginkább előnyben részesített képzőművészeti iskola a méltán híres Julian Akadémia volt. A magyar festők a tanórák mellett a művészkávéházakban, szabad kiállításokon és a műkereskedők galériájában szívták magukba a modern irányzatokat, ismereteket. Czóbel, Márffy, Berény, valamint Czigány már 1905 és 1909 között állított ki képeket a párizsi szalonokban.
Magyarországon a Nyolcak festészete Kernstok Károly nyergesújfalui birtokán teljesedett ki. A festőcsoport első kiállítása 1909-ben nyílt meg. Az Új képek című tárlat utalás volt Ady Endre 1906-ban megjelent Új versek címet viselő verseskötetére. A festők a maguk eszközeivel ugyanazt a párizsi szellemi hatást akarták közölni a nagyközönséggel, mint Ady a verseivel. A kritikusok „festészeti adyzmust” emlegettek. Az azonos névválasztás egyértelmű jelzés volt az Ady által létrehozott stílusra. Amíg Ady Endre a költeményeivel, addig a Nyolcak festményeikkel hozták Magyarországra a párizsi galériák és szalonok avantgárd hangulatát. Ennek egyik szembetűnő példája a költő, Az eltévedt lovas című verse, mely nagyban emlékeztet Kernstok Károly Lovasok a vízparton című 1910-ben készült képére. A kiállítás nagy port kavart idehaza, mivel a szokatlan ábrázolásmód, a harsány színvilág és a meztelen emberi test torzított ábrázolása felkészületlenül érte a művészetkedvelő nagyközönséget. A negatív kritika ellenére is rengetegen voltak kíváncsiak az új festészet remekműveire. A Nyolcak nevet hivatalosan második tárlatukra vették fel, amely 1911. áprilisában nyílt meg a Nemzeti Szalonban és valóságos kulturális- szellemi fesztivál kerekedett belőle.
A teljesen újnak ható, modern elemeket felvonultató festői stílus annyira népszerű lett, hogy Budapest székesfőváros akkori polgármestere - Bárczy István - jelentős megrendelésekhez juttatta a Nyolcak tagjait. A csoport harmadik kiállítására 1912. november 12-én került sor a Nemzeti Szalonban, amelyen már csak négy művész vett részt, név szerint Berény Róbert, Orbán Dezső, Pór Bertalan, valamint Tihanyi Lajos, bár a tárlat katalógusa mind a nyolc festő nevét feltüntette. A harmadik kiállítást követően már nem rendeztek közösen tárlatot, annak ellenére, hogy a lehetősége később többször is felmerült.
A Nyolcak szellemi vezetője a Czóbel, Márffy, Kernstok trió volt. Márffy Ödön mellett -, aki egyébként Boncza Bertát más néven Csinszkát, Ady Endre egykori szerelmét vette feleségül - Czóbel Béla is tagja volt a párizsi iskolának nevezett művészeti csoportnak. Azok a nem francia származású művészek tömörültek itt, akik kifejezetten nem csatlakoztak egyik nagy huszadik századi avantgard festészeti irányzathoz sem, de valamilyen formában mindegyik hatással volt művészetükre. Nem egy bizonyos képzőművészeti iskoláról vagy művésztelepről beszélünk, hanem a francia fővárosban gyülekező, külföldi művészekről, akik Párizsban a modern művészetek központjában keresték művészi kiteljesedésüket.
Csernus Tibor Párizsban
Jóval később, a 20. század derekán, Csernus Tibor is úgy érezte, hogy legmegfelelőbb helyszín alkotói szabadságának megvalósítására a Szajna parti nagyváros. Csernus Magyarországon nem tudott érvényesülni és kiteljesíteni művészetét a rendszer által felállított szocreál keretek között. Így Pilinszky János szavaival élve kitört a „levegőtlen présből” és elhagyta hazáját, a francia fővárost választva otthonául. Azt a Párizst, amely évszázadok óta a művészi és szellemi élet központjának számított, ahol olyan kiváló festők éltek és alkottak, mint Picasso, Degas, Cézanne vagy Van Gogh. A francia főváros tárt karokkal fogadta az alkotói munkában kiteljesedni kívánó, a francia avantgardot és posztimpresszionizmust, illetve a teljesen újszerű szűrnaturalizmust és hiperrealizmust magáévá tevő - egyes alkotói korszakában a neobarokk Caravaggiot bemutató - művészt.
Csernus Tibor Párizsban otthonra és megfelelő alkotói közegre talált. Franciaországi tartózkodásának kezdeti éveiben könyvborítók illusztrálásából és filmplakátok készítéséből tartotta fenn magát, amíg rá nem talált egyéni stílusára. A Nyolcak egyik tagja, Berény Róbert is foglalkozott plakátkészítéssel. Ő hozta létre a Tanácsköztársaság híressé vált, harca buzdító „Fegyverbe! Fegyverbe! című plakátját, amely túlzás nélkül nevezhető a legismertebb magyar politikai plakátnak, egyben a magyar és az egyetemes művészettörténet emblematikus alkotásának is. Az 1964-ben már véglegesen Párizsba emigráló festőművész számára a legmegfelelőbb szellemi központot, a Bateau-Lavoir - szó szerinti magyar fordításban „hajómosoda”- műteremháza jelentette. Egykoron olyan géniuszok dolgoztak itt, mint Pablo Picasso és Georges Braque, akik a kubizmus első képviselői voltak.
A „mosodahajó” közelében élt és alkotott Edgar Degas, Manet, Toulouse-Lautrec, vagy éppen Van Gogh.
Csernus tisztelete jeléül halottak napján mindig vitt el szál virágot Degas Montmartre-i temetőben lévő sírjára. A magyar festőművészt 2007-ben bekövetkezett halálát követően szintén ugyanott helyezték örök nyugalomra. Csernus párizsi életműve bővelkedett a különböző alkotói korszakokban, melyek egyik jelentős állomása volt, az 1980-as években Caravaggio és Velazquez művészetéhez történő visszanyúlás és hivatkozás.
Több képét is Caravaggio stílusában magyarázta újra, parafrazeálta, hétköznapi nyelven fogalmazva átdolgozta. Úgynevezett „ál-akadémikus” akt-kompozíciókat készített. Jellemzően ezek az alkotások bibliai és mitológiai jeleneteket mutatnak be. Az egyik legismertebb Caravaggio átalakítás a Saul I. és a Saul II. festmények, melyeket az itáliai festő 1601-ben megfestett Szent Pál megtérése a damaszkuszi úton című alkotása ihletett meg. A festmény majdnem egész felületét elfoglaló hatalmas ló ragadta meg olyannyira Csernus fantáziáját, hogy két verziót is készített belőle.
Az Edelényi kastélysziget Csernus kollekciójában is van olyan alkotás, amely a caravaggieszk periódusban készült. A Jelenet ajtón benyitó alakkal című festmény magán viseli az alkotói korszak jellemző stílusjegyeit. A sötét háttér és a figurák önmagukba, illetve egymás felé fordulása mind-mind Caravaggio alkotásaival mutatnak hasonlóságot.
A 90-es évek időszakának egyik legemblematikusabb műremeke a Szajha útja, amely William Hogarth festő, grafikus és rézmetsző, az angol nemzeti festészet és karikatúra megteremtőjének a metszetsorozatát gondolja újra. A rézmetszetek jelenetein keresztül követhetjük nyomon egy romlatlan lány életét. A nagyvárosba kerülését követően addigi erkölcsös életvitele teljesen megváltozik és a prostitúció áldozata lesz. Csernus Tibor újragondolt képeinek létrehozásában mindenekelőtt Georg Christoph Lichtenberg magyarul is megjelent A szajha útja című könyvére, illetve Gaspare Traversi itáliai festő zsánerképeinek stílusára támaszkodott.
